Én minden nap megkérdőjelezem az Access Consciousnesst

question everything access

Vendég blogbejegyzés Hagit Ginzburg
izraeli újságíró, humorista és szerkesztő tollából

Én minden nap megkérdőjelezem az Access Consciousnesst. Minden alkalommal, amikor használom az egyik eszközét, van egy hang a fejemben, ami azt mondja: „Ez túl könnyű, hogy igaz legyen.” Minden alkalommal, amikor a „szekta” szó felmerül, előfordul, hogy az egyik humorista barátom azzal csúfol, hogy „szektás lettem”, vagy amikor kijön egy cikk, ami biztosan álltja, hogy az Access egy szekta – én megkérdőjelezem. Játszanak velem? Az elmémmel játszanak? Egyike vagyok azoknak a gyenge embereknek, akik mindent bevesznek? Ezek őrültek? Én őrült vagyok?

De aztán két dolog történik: először is rájövök, hogy a kérdések feltevése egy olyan eszköz, amit az Access Consciousnesstől kaptam. Másodszor, ez a buta, furcsa szarság tényleg működik.

Emlékszem mi késztetett rá első körben – a krónikus csuklófájdalmam, amitől évek óta szenvedtem. Akkor tűnt el, amikor Dr. Dain Heer, az Access Consciousness társ-alkotója megismertette velem azt a kis eszközt, amit úgy hívnak “kihez tartozik ez?”. Puff – nincs több fájdalom. Igen, ez ennyire egyszerű volt, és rájöttem, hogy van még itt, amit fel kell fedeznem.

Nagyon sok minden történt velem ebben a 7 hónapban, amióta elkezdtem még többet felderíteni az Access Consciousness-szel. Kevésbé vagyok depressziós és ideges. Nem járok-kelek a világban többé úgy, mint akinek teljesen üres és céltalan az élete (és tudom, hogy soha nem is volt üres és céltalan). Megtanultam különféle választásokat hozni magamnak; megtanultam még inkább önmagam lenni – ami nem megy könnyen annak, aki az egész életét úgy élte, hogy próbált valaki más lenni. Értékesnek érzem magam.

Elengedtem azokat az embereket, akik rosszul bántak velem, vagy bántottak, nem félek többé az ismeretlentől. Annyi örömteli és könnyed pillanatot éltem meg, többet, mint amiről álmodni mertem. Az életem olyan, mint a lehetőségek végtelen óceánja, nem pedig sötét és ködös, amilyen régen volt. Jobb a szexuális életem, jobban érzem magam a saját testemben. Basszus, tényleg szeretem és élvezem a testem, 34 év evési zavar és testképzavar után. Szó szerint kiléptem a fénybe.

Megismertem olyanokat, akik nem ítélkeznek felettem és maguk felett, akik minden nap azt választják, hogy maguk mögött hagyják a drámát. Szereztem néhány csodás barátot.

Láttam egy fiatal nőt kijönni az anorexiából csak azzal, hogy elolvasta a “Létezz önmagadként, és megváltozik a világ” könyvet. Láttam a barátaimat boldogabbá és könnyebbé válni anélkül, hogy egy forintot is fizettek volna, vagy elmentek volna egyetlen Access Consciousness tanfolyamra – csak azzal, hogy ingyenes online videókat néztek, cikkeket olvastak, és beszélgettek velem. Olyan változásokat láttam, amikről sosem gondoltam, hogy lehetségesek. És még mindig nap, mint nap látok ilyeneket.

És legfőképpen – tudatossá váltam. Igen, képes vagyok emberekkel szemben ülni, és akként az energiaként létezni, ami lehetővé teszi, hogy elmeséljék, min mennek keresztül. Igen, tudom, min mennek keresztül, anélkül, hogy egy szót is szólnának. Igen, tudom, mit mondjak nekik, ami könnyedebbé teszi a világukat. Igen, én az a személy vagyok most már – az a fura, spirituális, energiákkal foglalkozó személy, aki ezekről a fura szarságokról beszél. Igen, nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam. Egyszerűen nem. Azzal vagyok elfoglalva, hogy jobbá tegyem ezt a világot.

Azok az újságírók, akik arról írnak, hogy az Access Consciousness egy szekta, ezt teszik? Nem. Csak a főcímek érdeklik őket, és az „új szekta veszély” egy nagyon jó főcím. Honnan tudom? Onnan, hogy én is újságíró vagyok. 21 éve vagyok az.

Tudom, hogyan készülnek ezek a cikkek – annyi kell hozzá, hogy egyetlen feldühödött személy megkeresse a magazint, vagy a riportert. Ennyi. Igazából nincs idejük arra, hogy megkeressenek más embereket, akik kipróbálták ezt a „szektát”, és lehet, hogy teljesen másképp látják a dolgokat. Ehelyett cinikusan beszélnek róla – azt feltételezve – hogy egy újságírónak ilyennek kell lenni, és kicsit gonoszak is. Miért? Mert megtehetik.

Aztán pedig, ha megvan a főcím, az emberek reagálnak, gonosz hozzászólásokat írnak, kicsit sikeresebbnek érzik magukat, megjelenik egy kis melegség a hasukban, azt gondolván, hogy most odacsapnak a rossz fiúknak. De ez nem a teljes kép. Soha nem az. Ez a könnyebbik kép – az, amit könnyebb megrajzolni. Fel sem merül bennük, hogy a „rossz fiúk” talán nem is olyan rosszak.

Ha ma írnék egy cikket az Access Consciousnessről, lehet, hogy én lennék a legobjektívabb újságíró mind közül – mert 7 hónapja fedezem fel és kérdőjelezem meg az Accesst. Nekem megvan a teljes kép.

És képzeljétek – az én cikkem a térről és a változásról szólna, amit az embereknek kínál. Igen, az emberek, akik az Access Consciousness-be jönnek gyakran elveszettek és sebezhetőek – de megerősíti őket, hogy valami mássá váljanak. És én írhatok róla, mert láttam, és nem egy ítélkező rokon suttog a fülembe.

Ha azok a riporterek valaha tényleg megvizsgálnák az Access Consciousnesst, csalódnának, mert azt találnák, hogy nem akarja kontrollálni az elméjüket, nem vesz rá senkit, hogy fizessen a tanfolyamokért – az emberek a legtöbb eszközhöz ingyen online hozzáférhetnek, vagy csak néhány dollárért. Senki nem mondja – itt a gurud, menj hozzá, és adj életet 13 gyermekének. Ja, és senki nem hívja magát „gurunak”. Valójában ezt a szót soha nem is használják. Milyen kiábrándító!

Úgyhogy, igen, az emberek azt gondolhatják, hogy fura, de tudjátok mit? Rohadtul működik. Úgyhogy kit érdekel?

Hagit Ginzburg

Hagit Ginzburg izraeli újságíró, humorista és szerkesztő. Az izraeli médiának ír több, mint 20 éve, 14 éves kora (1994) óta. Ms. Ginzburg jelenleg főszerkesztője a „Menta” magazinnak, Izrael vezető wellness magazinjának.

Az eredeti blog bejegyzés angolul ITT található.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedintumblrmail